Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
220 éve született Giacomo Meyerbeer
H.Pulai Éva, 2011. szeptember 5., hétfő, 13:53

Zeneszerző, korának legnépszerűbb operaszerzője, a francia opéra grande legnagyobb mestere.

 

 

 

A komponista, korának legnépszerűbb operaszerzője, a francia opéra grande legnagyobb mestere 1791. szeptember 5-én született Vogelsdorfban, gazdag bankárcsalád gyermekeként.

 

Eredeti neve Jacob Liebmann Beer. Apja, Jacob Judah Herz Beer befolyásos kereskedő volt, anyja, Amalia Liebmann Meyer Wulff bankárcsaládból származott. Tasdorfi otthonuk az előkelőségek kulturális központjának számított, a gyerekek is gondos nevelésben részesültek (testvérei: Wilhelm Beer csillagász.

Tizenegy évesen már Berlin legjobb zongoristái között tartották számon, s sokáig nem is tudott választani a virtuóz előadói pálya és a zeneszerzés között. 1805-től a kor legnevesebb mestereitől tanulta a komponálást, célja felé hihetetlen kitartással tört, képes volt napokig alvás és ruhaváltás nélkül dolgozni. Zenére a Clementi-tanítvány, Franz Lauska oktatta, 1805 és 1807 között C. Fr. Zelter, 1810-től 1812-ig pedig Vogler abbé tanítványa volt Darmstadtban. Kezdetben zongoristaként hívta fel magára a figyelmet. 1814-15 között Párizsban, illetve Londonban élt. 1816-ban Salieri tanácsára Velencébe utazott, hogy az olasz operairodalmat tanulmányozza.

 

Rossini nagy hatással volt rá, Meyerbeer korai operái az ő stílusát követték: Romilda e Costanza (Padova, 1817), Emma di Resburgo (Velence, 1819), Margherita d'Anjou (Milánó, 1820) Il crociato in Egitto (Velence, 1824). Berlinbe visszatérve nagy szorgalommal dolgozott, de tehetségét lekicsinyelték, még barátja, Weber is - aki korábban a német opera reménységének tartotta - csalódottan nyilatkozott róla. Meyerbeer életében sötét időszak következett: elvesztette apját, feleségét és gyermekeit, 1824 és 1831 között egyetlen művet sem alkotott. A nyilvánosságtól visszavonulva a francia történelmet és a művészeteket tanulmányozta, végül ő maga is a francia fővárosba költözött. 1825-től Párizsban élt, az olasz opera helyett a francia nagyopera felé fordult. Első ilyen műve várakozáson felüli sikert aratott: a Robert le diable-t (Ördög Róbert, Scribe librettójára) 1831-ben mutatták be a párizsi Nagyoperában. Stílusa alapvető változáson ment át, a jelen problémáira megoldást keresve a legendák felé fordult. A Meyerbeer-féle fényes, pompás "tragédie lyrique" első példája az Ördög Róbert. A művet színpadi hatások, briliáns zenei megoldások, erőteljes deklamáló recitativók, fülbemászó dallamok, tömegjelenetek, kórusok jellemzik. A sikert öt évvel később megismételte, sőt túl is szárnyalta a Hugenották drámai zenéje. Az 1836-os mű szintén Scribe-szöveget dolgoz fel.

 

Les Huguenots (1836)

Hugenották

 

Augustin Eugène Scribe (1791-1861) mindazok közül a komponisták közül, akik számára oly sok librettót írt, Meyerbeerrel értett leginkább egyet. A párizsi Nagyopera teljhatalmú házi szövegírója és a francia nagyopera fő képviselője céljaikat, elképzeléseiket tökéletesen egybe tudták hangolni A valószínűtlenségekkel némileg túlzsúfolt történetet Prosper Mérimée 1829-ben megjelent IX. Károly uralkodásának krónikája című regényéből vette Scribe. a librettókészítés munkájában Emile de Sain Armand Deschamps (1791-1871), a sokoldalú irodalmár és közigazgatási tisztviselő, Victor Hugo baráti körének tagja is részt vett.

[…]

Meyerbeer három teljes éven át dolgozott a Hugenották partitúráján, és feltűnő gondos munkája során az opera megrendelőinek semmiféle sürgetését nem volt hajlandó figyelembe venni. A bemutató 1936. február 29-én zajlott le a párizsi Nagyoperában, és óriási sikert aratott. a művet rövidesen számos nyelvre lefordították, de különböző vallásfelekezeti meggondolások alapján többször átdolgozták, és hol Anglikánok és puritánok, hol meg Guelfek és Ghibellinek címmel adták elő.

Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1985, 218-220. o.

 

Giacomo Meyerbeer: Les Huguenots

 

 

1832-ben porosz udvari karmester lett. Spontini utódaként fő-zeneigazgatói állást töltött be. Közben folyamatosan írta Párizs számára újabb színpadi műveit: A próféta (1849), Észak csillaga (1854), Dinorah (1859), Az afrikai nő (1842, végső változat Vasco da Gama címmel, 1860, bemutató: 1866).

 

1838-ban ajándékozta meg szövegírója, a korban népszerű drámaíró Eugéne Scribe Az afrikai nő librettójával. A téma lenyűgözte, újra- és újrakomponálta, átírta, ismét kijavította a szerepeket, a darab élete végéig foglalkoztatta - operáinak tökéletesítése egyébként is valóságos rögeszméjévé vált, soha nem lett teljesen elégedett magával. Mivel műveinek bemutatója egyre drágábbá vált és az énekesek is úgy érezték, túlzott követelményeket szab nekik, Meyerbeer 1842-ben visszatért Berlinbe. Ein Feldlager in Schlesien című darabjával avatták fel az itteni operaház új épületét, a főszerepet a kor világsztárja, a svéd csalogány, Jenny Lind énekelte. Szintén Scribe zenéjére született az 1849-ben bemutatott A próféta, amelyben legszárnyalóbb gondolatait akarta összefoglalni, de csak kevesek tetszését nyerte el. A bemutatón Liszt Ferenc is jelen volt és lenyűgözte a darab, még zongora- és orgonadarabokat is írt a témájára. 1842-ben Berlinbe költözött, ahol IV. Frigyes Vilmos porosz király megbízásából – Spontini utódaként – főzeneigazgatói állást töltött be. Itt írta 1844-ben Ein Feldlager in Schleisen (Sziléziai táborozás) című operáját. Közben folyamatosan írta Párizs számára újabb színpadi műveit, például az 1860-ban bemutatott Vasco da Gamát és másokat. Az operákon kívül más műfajban is alkotott, például öccsének, Michael Beernek Struensee című szomorújátékához irt zenét, indulót szerzett Schiller születésének 100. évfordulójára.

 

Az állandó idegeskedés miatt Meyerbeer egészsége megromlott, kedélyét barátainak elvesztése és Richard Wagnerrel támadt, a személyeskedést sem nélkülöző vitái is beárnyékolták. 1862-ben újra elővette Az afrikai nő szövegkönyvét, majd éveken keresztül kereste a megfelelő énekeseket, de a több mint hat órás mű életében nem került színpadra. Meyerbeer 1864. május 2-án halt meg Párizsban. Az utókor jobbára elfelejtette, pedig különleges tehetségű zenész volt, a művészetek szeretetével, a szépség iránti odaadó rajongással.

 

Lilliana Nordika Selika, a rabnő szerepében (1892)

L'Africaine (1865)

Az afrikai nő

 

Giacomo Meyerbeer utolsó, posztumusz elkészített és bemutatott operája. A darab egy évvel a szerző halála után 1865-ben került sor Párizsban, a grand opéra virágzásának a végén.

A szövegkönyvíró Eugène Scribe a történelmi valóságot ez esetben is szabadon kezelte. Az opera tulajdonképpen a nagy portugál felfedezőről Vasco da Gammáról szólna, csakhogy a felfedező kalandjaiból a szenvedély drámája lett Selica, az afrikai nő mellett. A történet tele van ellentmondásokkal. Selica egy hindu nő, mégis afrikai, Don Pedro nem ért a tengerészethez, mégis egy hajóhad parancsnoka lett. A legvalószínűtlenebb tényező mégis a darab végén megjelenő mérgező illatú fa. Ezt az ötletet honnan vehette Scribe?

A szövegkönyvet 1837-ben vette kézbe a szerző és a zene első változat feltehetőleg már 1840-ban kész volt, de Meyerbeer nem volt megelégedve a partitúrával és félre tette azt. 1851-ben aztán újra elővette a darabot és halála évéig szinte az egész darabot újra írta. Az egyes zenei részek összeállítását azonban már nem tudta elvégezni. Ezt a munkát F. J Fétis végezte el. az első bemutatót 1840-re tervezték, de a szereposztási nehézségek miatt leállt a munka. Az egzotikus történet eleinte nem is volt történelmi vonatkozású, az 1851-től újrainduló munkálatok következtében Scribe is átírta a történetet.

 

Giacomo Meyerbeer: L'Africaine (részlet „O paradiso„)

 

 

Meyerbeer zenei jelentőségét meglehetősen vegyesen ítéli meg az utókor. Abban megegyeznek az írások, hogy zseniális komponistáról van szó, hangszerelésének gazdagsága, a dallamfolyás hol olaszos áradozása, hol franciás bája, máskor a németesen sűrű szövete is ezt igazolja. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a drámai cselekmény kidolgozását sokszor megszakítják zenei „látványelemek”, a kiszámított sikerhajhászás motívumai. Hatása kora kisebb jelentőségő zeneszerzőjére elvitathatatlan, de „színpadi és orkesztrális technikája Wagnerre és Verdire is jelentős hatással volt. Az Auber, Rossini és Spontini által kezdeményezett francia nagyoperai stílusnak Meyerbeer a betetőző mestere.”

Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon II. (G–N). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965. 595. o.

 

 

 

Forrás:

Fidelio

MTI

Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon II. (G–N). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás.

Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1985

Német Amadé: Operaritkaságok, Zeneműkiadó, Bp., 1980

Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig, Springer, Bp., 1996

Kertész Iván: Operakalauz, Fietsa-Saxum, 1997

 

 

 



Olvasva: 1611 alkalommal